Panka Lovarda
Panka Lovarda

Szolgáltatásaink

Elsősorban szabadidős és túra lovaglás a területem, de versenysporthoz is megfelelő alapot tudok tanítani.
Futószáras oktatás
(Kezdők, és újrakezdők részére. A futószáras oktatás magánóra keretében történik. A lovas megtanul egyensúlyban, biztonságban ülni a lovon a ló akadályozása nélkül. A futószáras oktatás időigényes, lovastól függ, hogy meddig tart. Ló és lovasa a foglalkozások során megismerik egymást, kialakul és folyamatosan épül az a kapcsolat, ami a későbbiekben harmonikussá teszi a lovaglást.)
Lovaglás osztályban
(Ha a lovas futószáron már elsajátította a helyes ülést, és a megfelelő csizma- és szársegítségeket, akkor már osztályban lovagolhat. Az osztálylovaglás során különféle patanyom figurákat lovaglunk lépésben, ügetésben és vágtában egyaránt, valamint megismerkedünk a járóiskolázással, majd sor kerülhet kisebb akadályok ugrására is. Osztálylovaglás során több lóval, lovassal lovagolsz együtt, így figyelned kell társaidra, és lovaikra is. A lovardai foglalkozások alatt a „jobbkezek találkoznak” szabály érvényes, vagyis azonos jármódban egymással szemben érkező lovasok jobb oldalról haladnak el egymás mellett. A magasabb jármódban közlekedő lovas a külső patanyomon halad, míg az alacsonyabb jármódban lévő lovas a belső patanyomon.)
Tereplovaglás
(A tereplovaglás nyújtja a legnagyobb szabadságérzést lónak és lovasnak egyaránt. Átélheted a szabadban, erdőn-mezőn vágtázás élményét a zalai dombok között, és megcsodálhatod a természet páratlan szépségét. Gyakorta látunk szarvasokat, őzeket, apróbb állatokat. Csak haladó lovasok részére!)
Túra lovaglás
Egy vagy többnapos túrák szervezése és lebonyolítása megbeszélés és igény szerint. Csak haladó lovasok részére! Saját lóval is részt lehet venni túráinkon!)
Lovas piknik, fogatozás
Galambok és Zalakaros környékén, a zalai erdőkben, zártkertekben, akár borkóstolással egybekötve, minden évszakban. Előzetes egyeztetéssel, csak haladó lovasok részére!

A nem lovaglók lovas családtagjaikat követhetik a fogattal a dombságokon és zártkerteken keresztül. Ez a szolgáltatás nem mindig elérhető, kérem előre jelezzék az igényüket!
Nyári lovas táborok szervezése
Lovas táboraink napközis, vagy bentlakásos formában egyaránt megoldhatóak. Ide még sok sok dolgot lehetne és kellene írni.
Tájékozódási lovas versenyek szervezése
A verseny résztvevői számára igény esetén szállás lehetőséget biztosítunk, illetve lovaik boxos, vagy karámban történő elhelyezésére is van lehetőség.
crossmenu